nukleáris fegyver

Hatalmas robbanás történt a Krími hídon, a Nyugat már Putyin veresége miatt is aggódik

Hatalmas robbanás történt a Krími hídon, a Nyugat már Putyin veresége miatt is aggódik

Az amerikai elnök és egyes elemzők szerint el kell kerülni azt a helyzetet, hogy Putyin azt érezze, nincs más lehetősége, mint a háború eszkalációja, esetleg vegyi vagy atomfegyverek bevetése. Az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Joe Biden egy New Yorki-i adománygyűjtő rendezvényen arról beszélt csütörtök este, hogy a világ az 1962-es kubai rakétaválság óta nem állt ilyen közel a nukleáris Armageddonhoz; Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pedig megelőző szankciók bevezetését sürgette Oroszországgal szemben, mondván, hogy az ország tisztviselői elkezdték "felkészíteni társadalmukat" a nukleáris fegyverek esetleges háborús alkalmazására. Egy európai tisztviselő szerint Putyin sarokba szorított állatként viselkedik, amely egyre veszélyesebb lesz. Ma hajnalban robbanás történt a Krímet és Oroszországot összekötő hídon. Egy üzemanyagszállító vasúti szerelvény lángokban áll, a híd egy része látszólag leomlott. Egyelőre nem tudni, mi okozta a robbanást; jó eséllyel vagy baleset, vagy ukrán szabotázsakció történt. Dmitrij Peszkov, Vlagyimir Putyin sajtótitkára arról adott jelentést,  hogy az orosz elnök utasítást adott egy kormánybizottság létrehozására a Krími híd miatt kialakult vészhelyzettel kapcsolatban. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő úgy fogalmazott, a Krími hídnál történt robbanás Ukrajna terrorakciója. Mihail Hodorkovszkij, száműzetésben élő orosz üzletember szerint az ukrán sikerek a hadszíntéren arra kényszeríthetik az orosz elnök környezetét, hogy saját életük védelmében távozásra késztessék Vlagyimir Putyint. Cikkünket frissítjük.

Legfontosabb háborús híreink szombaton:
1. Putyin borzasztóan veszélyes helyzetbe hozta magát – A NATO már nem a győzelme, hanem a veresége miatt aggódik
2. Hatalmas robbanás történt az oroszok féltve őrzött Krími hídján, látszólag nagyon súlyos a kár
3. Reagált Putyin a Krími hídon történt robbanásra
4. Mi késztetheti távozásra Putyint? - Megszólalt a száműzetésben élő orosz milliárdos
5. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerint a Krími hídon történt robbanás Ukrajna terrorista akciója
6. Egy ukrán lap úgy értesült, Ukrajna áll a Krími hídnál történt robbanás mögött
7. Sejtelmesen üzentek Putyinnak az ukrán vezetők a robbanás után

Putyin borzasztóan veszélyes helyzetbe hozta magát – A NATO már nem a győzelme, hanem a veresége miatt aggódik

Putyin borzasztóan veszélyes helyzetbe hozta magát – A NATO már nem a győzelme, hanem a veresége miatt aggódik

Az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Joe Biden egy New Yorki-i adománygyűjtő rendezvényen arról beszélt csütörtök este, hogy a világ az 1962-es kubai rakétaválság óta nem állt ilyen közel a nukleáris Armageddonhoz; Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pedig megelőző szankciók bevezetését sürgette Oroszországgal szemben, mondván, hogy az ország tisztviselői elkezdték "felkészíteni társadalmukat" a nukleáris fegyverek esetleges háborús alkalmazására. Egy európai tisztviselő szerint Putyin sarokba szorított állatként viselkedik, amely egyre veszélyesebb lesz. Az amerikai elnök és egyes elemzők szerint el kell kerülni azt a helyzetet, hogy Putyin azt érezze, nincs más lehetősége, mint a háború eszkalációja, esetleg vegyi vagy atomfegyverek bevetése.

Joe Biden: nukleáris Armageddon lehetőségével nézünk szembe

Joe Biden: nukleáris Armageddon lehetőségével nézünk szembe

Joe Biden amerikai elnök szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök atomfegyverek bevetésével való fenyegetése a kubai rakétaválság óta a legnagyobb ilyen jellegű kockázat; hozzátéve, hogy Washington "megpróbálja kitalálni" Putyin hogyan kerülheti el az arcvesztést és a hatalom elvesztését - számolt be a Reuters.

Újabb két rakétát lőtt ki Észak-Korea

Újabb két rakétát lőtt ki Észak-Korea

Észak-Korea, két nappal legutóbbi kísérlete után, két újabb rakétát indított csütörtök reggel a Japán-(Keleti)-tenger irányába - közölte Dél-Korea. A rakétákat az észak-koreai főváros térségéből bocsátották fel - idézte a Yonhap dél-koreai hírügynökség a vezérkari főnökök egyesített bizottságát. A japán miniszterelnöki hivatal korábban a Twitter közösségi oldalon arról írt, hogy Észak-Korea feltehetően ballisztikus rakétát bocsátott fel.

Üzent Oroszország: a frissen elcsatolt területekre is vonatkozik a nukleáris védelem

Üzent Oroszország: a frissen elcsatolt területekre is vonatkozik a nukleáris védelem

A Kreml hétfőn kijelentette, hogy a nukleáris fegyverek bevetésének kérdését kiegyensúlyozott, nem érzelmeken alapuló megközelítésben hajlandó tárgyalni. Peszkov kijelentése reflektál arra, hogy Vlagyimir Putyin elnök egyik legfontosabb szövetségese a hétvégén felszólította Oroszországot, hogy alkalmazzon taktikai nukleáris fegyvert Ukrajnában - írta meg a Reuters.

Hamarosan megüzeni a NATO Moszkvának, mi lesz, ha atomfegyvert használnak Ukrajnában

Hamarosan megüzeni a NATO Moszkvának, mi lesz, ha atomfegyvert használnak Ukrajnában

„Pusztító” következményei lesznek annak Oroszországra nézve, ha az orosz hadvezetés nukleáris fegyvereket használ Ukrajnában, a NATO hamarosan hivatalosan is megüzeni Moszkvának, hogy mi lesz a válaszlépés erre az esetre – mondta Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter az amerikai NBC hírcsatornának.

Bemondták: nukleáris kísérletre készül Észak-Korea

Bemondták: nukleáris kísérletre készül Észak-Korea

Észak-Korea befejezte egy potenciális atomkísérlet előkészületeit, és a kísérlet végrehajtására október 16. és november 7. között kerülhet sor - közölték szerdán dél-koreai törvényhozók, akiket a nemzeti kémügynökség tájékoztatott a Reuters beszámolója szerint.

Japán attól tart, hogy Putyin nukleáris fegyvereket vethet be

Japán attól tart, hogy Putyin nukleáris fegyvereket vethet be

Japán úgy döntött, hogy megtiltja a vegyi fegyverekkel összefüggésbe hozható áruk Oroszországba történő exportját, így egy újabb szankcióval büntetik Moszkvát az ukrajnai invázió miatt. A keleti ország kijelentette, "mélységesen aggasztja" a nukleáris fegyverek esetleges használata - közölte hétfőn Macuno Hirokazu japán kabinetfőtitkár a Reuters beszámolója szerint.

Az EU is reagált az orosz mozgósításra

Az EU is reagált az orosz mozgósításra

Vlagyimir Putyin orosz elnök lépései, a részleges mozgósítás, valamint a megszállt ukrán területek annektálására irányuló népszavazási kezdeményezések mind azt mutatják, hogy kétségbeesett az orosz katonai kudarcok miatt - jelentette ki Peter Stano európai uniós külügyi szóvivő az Európai Bizottság szerdai sajtótájékoztatóján.

Ferenc pápa is elítélte Vlagyimir Putyin kijelentéseit

Ferenc pápa is elítélte Vlagyimir Putyin kijelentéseit

Ferenc pápa szerdán kijelentette, hogy a nukleáris fegyverek bevetésére még gondolni is őrültség. A pápa Vlagyimir Putyin szerdai kijelentésére reagált, miután az orosz elnök figyelmeztette a nyugati országokat, hogy nem blöfföl a nukleáris fegyverek esetleges bevetésével kapcsolatban – írta meg a Reuters.

Ismét atommal fenyegetőzött Putyin

Ismét atommal fenyegetőzött Putyin

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerda reggeli beszédében a részleges mozgósítás mellett szót ejtett az atomfegyverek használatáról is. Az orosz államfő szerint országa területét senki nem fenyegetheti büntetlenül.

Kim Dzsong Un: sosem mondunk le az atomfegyverről

Kim Dzsong Un: sosem mondunk le az atomfegyverről

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető azt mondta, országa sosem mond le a nukleáris fegyverekről és rakétákról, mert szüksége van rájuk az Egyesült Államok fenyegetéseinek ellensúlyozására - jelentette pénteken az észak-koreai média.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.